A bütyök II. – Megelőzhető fájdalom

Számtalan alkalommal felhívtuk már olvasóink figyelmét a megelőzés fontosságára a bütyök, a kalapácsujj, a bokasüllyedés, a lúdtalp, a sarokfájdalom, a térdfájdalom, a derékfájdalom kapcsán. Szeretnénk most egy rövid, de velős írással szemléltetni, milyen fájdalmak elkerülésében lehet segítségükre egy anatómiai kialakítású lábbeli, netán egy kifogástalan egyedi talpbetét, (magas sarkú lábbelikbe egy háromnegyedes egyedi talpbetét) ezúttal is a józan, paraszti ész jegyében, orvosi és felhasználói tapasztalatokkal is alátámasztva. Következzen ezúttal az egyik leggyakoribb lábfeji elváltozás: a bütyök és az azt kísérő kellemetlenségek. Korábbi írásunkban részleteztük a bütyök (hallux valgus) kialakulásának okait, de azért tekintsünk vissza erre is. A deformitás kialakulásáért elsősorban a talp és a lábfej szalagjainak, ízületi tokjainak valamint izmainak túlzott terheltsége, csökkent működése, valamint a túl magas sarkú vagy túl szűk fejrésszel rendelkező cipők viselése a felelős. Ez a renyheség, valamint az aránytalan terhelés és a talpi alátámasztások (a haránt- ill. hosszboltozat emelés) hiánya okozza a harántboltozat lesüllyedését és a lábfej ízületeinek, kiváltképp a nagylábujj ízületeinek destabilizációját. Aránytalanul megnő a lábfej elülső (előláb) részének terheltsége, a lábközépcsontok (metatarsus) közötti távolság megnő, a szalagok elgyengülnek (lábközépcsontok széttartanak). A lábközépcsontok végei (fejecsei) lesüllyednek. Az I. lábközépcsont eltávolodik a II. lábközépcsonttól, ezért az öregujjnál az egyik izom lefutása megváltozik, míg a másik izom a II. ujjhoz közelíti, húzza az öregujjat. Ennek következménye, hogy a nagylábujj lábközépcsontjának végéről az alapperc lecsúszik és befele fordul. Súlyosabb esetekben a nagylábujj oly mértékben befelé fordul, hogy a kettes ujj alá kerül és kialakul a lovaglóujj. A bütyök (hallux valgus) kísérő tünete lehet a rendkívül fájdalmas ízületi kopás (artrózis) és a nyáktömlő-gyulladás (bursitis). A tünetegyüttes nagyon megterhelő, nem fér bele a beteg a cipőjébe, a hosszabb séta elérhetetlen álommá, a cipő viselése kínná válik, a lábbeli rendszeresen feltöri a lábat. Emellett a kalapácsujjért is a harántsüllyedés a felelős, a lábujjakat mozgató, hajlító és feszítő izmok egyensúlya megváltozik, a lábujjak alapperceit felfele, a középperceket lefele húzzák az izmok és kialakul a kalapácsujj valamint a bőrkeményedés és a tyúkszem. A legsúlyosabb esetekben a lábujjak utolsó percei derékszöget zárnak be a talajjal, ami járás közben igen nagy fájdalommal jár.

A földi halandó hajlamos azt gondolni, hogy egy-egy ilyen probléma őt nem érintheti, pedig a fent leírtak bármelyikünkkel előfordulhatnak megelőzés híján. Kialakult hallux valgus esetén aztán jöhet a műtét, viszont ezzel kapcsolatban sokan szemérmesen hallgatnak néhány „apróságról”. A számtalan műtéti eljárás közül az operációk zöme az ún. Dr. Brandes-Keller féle. Ennek során, az ortopéd szakorvos nemes egyszerűséggel eltávolítja a nagylábujj csont egy részét. Ez így leírva nem olyan vészes, de tudnunk kell: az eljárás roppant fájdalmakkal jár, emellett akár kéthónapos járásképtelenséggel. A jól sikerült műtét ellenére gyakran előfordul, hogy a deformitás (hallux valgus) újból kialakul, valamint az adott végtagon érzéketlenség léphet fel. Ezzel természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy ne operáltassunk, hisz ha nincs más mód, műteni kell. Pusztán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a helyesen megválasztott (nem túlzottan magas sarkú) lábbeli, a kellő lábtorna, helyes talpi alátámasztás (egyedi talpbetét) óriási segítséget adhat a prevencióban. Amennyiben mindenképp műteni szükséges a deformitást, lehetőség szerint specialista csapatot keressünk, mint pld. az A1 Medical (Dr. Babay Miklós szakrendelője) Budapesten. A doktor úrról itt olvashatnak bővebben!

Hallux valgus esetén javasolt lábbelijeinket a képre kattintva megtalálhatja!

A bütyök – Megelőzhető fájdalom

bütyök

A lábfej, a talp és a lábujjak betegségei közül korábbi cikkeinkben említettük már a kalapácsujjat, a lúdtalpat, a sarokfájdalmat, (külön a futókat érintő sarokfájdalmat) az ezek nyomán kialakuló derékfájdalmat. Ezúttal a nagylábujj (öregujj) kóros, csontos és kötőszövetes túlburjánzását – közkeletű nevén a bütyköt – állítjuk pellengérre. Ehhez picit térjünk vissza az eleget nem ismételhető alapokhoz. Talpunk két lényeges boltozattal rendelkezik, az egyik a hosszanti boltozat, ami a saroktól mutat a nagylábujj felé, ennek lesüllyedése a lúdtalp. A másik a láb kereszt- vagy haránt boltozata, ami a nagylábujj alappercétől ível keresztbe a kisujj ugyanezen ízületéig. Alapesetben a lábfej az alapízületek magasságában a legszélesebb, a nagylábujj egyenesen előre mutat. Most jön a jól ismert közhely: a haránt boltozat süllyedése következtében megrövidült izmok és inak a nagylábujjat a kisujj felé húzzák, így alakul ki a bütyök, a lábujjak egymással és a lábbelivel történő fokozott dörzsölődése miatt a bőrkeményedés, tyúkszem vagy a nem kevésbé fájdalmas bőrrepedés.

bütyök
bütyök

Nagyon lényeges tudni azt, hogy a keresztboltozat süllyedésének következtében törvényszerűen kialakul – megelőzés híján – VAGY a bütyök, VAGY a kalapácsujj, a boltozatsüllyedés mértékétől, a lábfejünket ért terheléstől és természetesen a genetikai adottságainktól függően. Illetve még egy apróságnak tűnő – ámde a legfontosabb – tényezőtől: A MEGFELELŐEN KIVÁLASZTOTT LÁBBELITŐL. Ez az a tényező, amelyet – különösen a hölgyek – hajlamosak sutba dobni az elegancia kedvéért. Ahogyan azt a kalapácsujjról szóló cikkünkben írtuk, nem elvárható tőlük, hogy ne hordjanak magassarkú cipőt, ám ehhez tudniuk kell, hogy a bütyök és a kalapácsujj kialakulásában messze vezető kockázati tényező a túl magas sarkú, túl szűk cipők viselete. Emellett a harántboltozat nem kellő alátámasztása is rizikófaktor, ráadásul nagyban hozzájárulnak a hibásan kialakított sarokszerkezetű divatcipők az idült sarokfájdalom kialakulásához is. Magassarkú cipőben is viselhető új fejlesztésünk a háromnegyedes egydi talpbetét.

A képre kattintva megtekinthetik egyedi talpbetét fogadására alkalmas Batz lábbelijeinket, külön bütykös kollekcióval!
Bütyök

Munkavédelmi talpbetét a Batz palettán

Munkavédelmi talpbetét. Korábbi írásainkban beszéltünk már a túrázók, korizók, síelők és wakeboard-osok futók, kerékpározók lábbelijeibe, a sima utcai cipőkbe, otthoni papucsokba, klumpákba gyártható Batz egyedi talpbetétekről, magáról az egyedi talpbetét előnyeiről, használhatóságáról, jöjjenek most a munkavédelmi cipőkbe, bakancsokba készíthető termékek. A különböző talpi, lábfeji elváltozások – lúdtalp, bokasüllyedés, kalapácsujj, bütyök, sarkanytú, sarokfájdalom – illetve az egyéb vázszerkezeti fájdalmak – derék-, hát- és térdfájdalom – szempontjából kiemelten veszélyeztetett csoport az állómunkát végzők népes tábora. Különösebb magyarázatra nem szorul, milyen iszonyatos terhelés éri lábfejünket, talpunkat – teljes vázszerkezetünket – mondjuk egy nyolc órás egyhelyben állás vagy egyfolytában járás során, napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra. Márpedig – az ülőmunka előretörése ellenére – még mindig az ilyen jellegű fizikai behatások érintik a munkavállalók túlnyomó többségét és körükben leggyakoribbak a fentebb említett deformitások. A munkafolyamatra való koncentrálást is nagyban befolyásolhatja egy állandó talpi, lábfeji fájdalom, nem beszélve a munkerő elvesztéséről, a betegállományban töltött idő indokolatlan megnövekedéséről. Innentől kiemelt jelentőségű a Batz munkavédelmi talpbetét.

Manapság már számos munkáltató – a legkisebbektől a legnagyobbakig – ismerte fel ennek jelentőségét, így logisztikai cégek, autóipari beszállítók, csomagolástechnikával foglalkozó vállakozások, de kereskedelmi hálózatok is készíttetnek uniformizált munkavédelmi lábbelikbe egyedi talpbetétet valamennyi munkavállalójuknak. E sorból nem mardnak már ki az óvodák, iskolák, egyes egészségügyi intézmények sem, sőt volt már példa arra is, hogy egy labdarúgó egyesület készíttetett valamennyi játékosának személyre szabott betétet. Tekintve, hogy a munkáltatók nagyobbik része azonos kivitelű munkavédelmi cipővel vagy bakanccsal látja el dolgozóit, a tömeges gyártást nagyban elősegítve, így egy-egy nagyobb megrendelés gyors teljesítése nem okoz különösebb gondot. A számítógépes talpfelmérés zökkenőmentes lebonyolítása akár a meglévő felmérőpontokon, akár mobilplatform kitelepítésével is megoldható. Mivel egy ilyen típusú terméknél elsőrendű szempont a tapasztalati tényező, a felhasználói élmény és elégedettség, így a legkomolyabb visszajelzés számunkra a Batz egyedi talpbetét hasznosságára, használhatóságára és minőségére vonatkozóan, hogy azok a dolgozók, akik cégüktől egyedi betétet kaptak munkavédelmi lábbelijükbe, szinte kivétel nélkül készíttettek perszonalizált betétet utcai és/vagy otthoni cipőjükbe, papucsukba. Fontos megjegyezni: Batz egyedi talpbetét csak olyan lábbelibe készíthető amelyben nincs beépített, beragasztott hossz- vagy harántboltozat emelés, illetve kivehető talpbetéttel készült, tehát munkavédelmi talpbetét is csak ilyen lábravalókba gyártható. 2018. decembemberétől immár elérhető legújabb fejlesztésünk, a Batz DuraSoft egyedi talpbetét a kiemelt igénbevétellel járó tevékenységek könnyebbé, egészségesebbé tételének üdvöskéje.

Munkavédelmi tapbetét, az extra igénybevételt is könnyedén bírja!
Batz DuraSoft – További információért KLIKK a lenti képre!
munkavédelmi talpbetét, batz egyedi talpbetét, számítógépes talpfelmérés, durasoft

Egyedi talpbetét – Luxus vagy ésszerűség?

Luxus vagy ésszerűség?

Woman-running-on-beachEgyedi talpbetét. Számtalan olyan dolog van a világon, amit az emberfia természetesnek, alapnak tart és csak akkor érzi hiányát amikor elveszíti azt. Ilyen például a teljesség igénye nélkül a látás, a hallás, az ízlelés no és a járás is. Ugye milyen normális az, ha mindezek birtokában vagyunk és milyen pánik lesz úrrá rajtunk bármelyik híján? Márpedig kiragadván ezek közül a két lábon járást hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy ez a képességünk milyen megterhelést jelent a testünknek. Mégpedig minden áldott nap. Eleve a teljes súlyunkkal terheljük a hátgerincünket, a csípőnket, a lábainkat, különös tekintettel a lábfej és a talp csontjaira, izmaira. Mindemellett az ember teste nem egy tömegtermék, mindannyiónk egyedi darab.

lab_egyedi_betettelAhogyan személyre szabott az ujjlenyomatunk, az íriszünk, a személyiségünk, ugyanúgy a csontozatunk is. Ráadásul az évek során a mindenkinél eltérő terhelés (vagy akár egy baleset) révén változik a testtartásunk, az ebből eredő sarokfájdalom, (különösen a futókat érintő sarokfájdalomderékfájdalom, fáradékonyság, lúdtalp, bokasüllyedés, harántsüllyedés, haránt fájdalom, kalapácsujj, bőrkeményedés és bütyök stb. képes súlyosan megkeseríteni mindennapjainkat. Joggal merül fel továbbá a kérdés minden józan, paraszti ésszel gondolkozó emberben, hogyan is várhatjuk el egy konfekció cipőtől, tucat lábbetéttől, hogy korrigálja a deformációkat, kiküszöbölje fájdalmainkat, gyógyírt adjon panaszainkra? Könnyű belátni: ez teljesen irreális elvárás! Technokrata világunkban előbb költünk LED TV-re, okostelefonra, autóra súlyos tíz-, százezreket, mint megfelelő lábbelire, pedig az általunk forgalmazott Batz számítógépes talpvizsgálat és talpfelmérés után készült egyedi talpbetét, sem árban, sem elérhetőségben nem luxus és sokkal inkább szolgálja a mindennapi komfortérzetünket, mint a fentebb említett – valóban luxus – javak.

Egyedi talpbetét

Kalapácsujj – Megelőzhető fájdalom

kalapácsujj

Talpunk és lábfejünk elváltozásai okán már beszéltünk a lúdtalpról, sarokfájdalomról (külön a futókat érintő sarokfájdalomról) és az ennek folyományaként törvényszerűen megjelenő derékfájdalomról. Viszonylag kevesebbeket érint a kalapácsujj kialakulása (elsősorban a hölgyeket), ám ez a deformáció képes talán legjobban megkeseríteni az ebben szenvedők életét. Az előrehaladott állapotban lévő kalapácsujjal nem tisztünk foglalkozni, az egy ortopéd sebészeti beavatkozás (roppant költséggel és fájdalmakkal jár!!!), a Batz Manufaktúra munkatársai ebben az esetben is a megelőzésre helyezik a hangsúlyt. Talán a legfontosabb a helyesen megválasztott lábbeli, hisz a kalapácsujj kialakulásában vezető szerepe van a túl magas sarkú és keskeny orrú cipők viselésének. A Batz Manufaktúra számos divatos, mégis egészséges lábbelivel jár élen ezen a területen, amelyek az aktuális trendeket követve is őrzik vásárlóink lábfejének, talpának épségét, egészségét.

kalapácsujj

Szokásunkhoz híven józan ésszel vesszük górcső alá a problémát! Az egyébként roppant elegáns és mutatós magassarkú lábbelik képesek kiemelni a hölgyek lábformáját, de higgyenek nekünk, az effajta eleganciáért, hódító vádliért később rettentő súlyos árat fog fizetni a felhasználó. A túlzottan magas sarkú cipőt nap mint nap viselő hölgyek előlába, haránt boltozata teljesen természetellenes terhelést kap, a sarkak extrém módon, hátrafeszülnek, deformált helyzetben terhelődnek. Amennyiben mindenképp ragaszkodunk ehhez a fajta eleganciához, fokozottan figyeljünk oda a haránt boltozatok kellő alátámasztására és az ujjaknak kellő teret engedő kivitelre. Magyar nyelvre fordítva a tűsarkú, szűk orrú cipőt rendszeresen viselő hölgyek teste kissé előredől túlzottan terhelve a lábujjakat, illetve azokat a talp középcsontjaihoz kötő ízületeket, mindeközben az egyensúlyérzéküktől vezérelve kissé hátradőlnek – elég logikusan – teljesen ellentétes irányba terhelve a sarokcsontjukat. Hozzátennénk ismét, ilyenkor feszül meg a vádlijuk, vonzó látványt nyújtva és lábukat kellően kínozva. Abban az esetben ha a lábfejük, lábujjaik huzamos ideig ebben a helyzetben vannak, az azokat mozgató inak és izmok óhatatlanul megrövidülnek, húzási irányuk természetellenesen megváltozik. Az úgynevezett feszítő inak és izmok a lábujjak alappercét felfelé húzzák, a hajlító izmok és inak pedig a középperceket a talaj felé kényszerítik. Ebben a kitekeredett helyzetben jön a szűk orrú cipők esetében az újabb merénylet elsősorban a 2., 3., 4., ujjak esetében az oldalirányú deformitás, aminek következtében gyakran előfordul az ujjak egymásra vagy egymás alá kulcsolódása.

Számos vélemény szerint önmagában kiváltó ok lehet a haránt és hosszboltozat süllyedése is, amivel csak egyetérteni tudunk, ám a túlzottan magas sarkú cipők viselését hanyagolók körében ez korántsem oly súlyos, könnyedén megelőzhető kellő alátámasztással. Itt meg kell említenünk, nyilván nem elvárható a hölgyektől – tekintve napjaink divatját – hogy alkalmi viseletként ne hordjanak elegáns, magas sarkú cipőt, de lehetőségeikhez mérten válasszanak legalább az ergonómia alapvető szempontjait figyelembe vevő divatos de egészséges lábbelit. Aki esetleg munkájából fakadóan kénytelen elegáns viseletet hordani, annak preventív céllal mindenképpen ajánlunk a szabadidejére egy Batz papucsot vagy cipőt egyedi talpbetéttel az ambivalens terhelést, a haránt- és hosszboltozat süllyedést, a sarok- és a derékfájdalmat megelőzendő. Kifejezetten a kalapácsujj ellen, szűk fejbőségű körömcipőkbe, magassarkú szandálokba fejlesztettük háromnegyedes egyedi talpbetétünket.

Kalapácsujj

Milyen magas cipősarok nem károsítja a lábat? – Egyenes beszéd

Magas sarok

A kánikulai időszak beköszöntével előkerülnek a női gardróbokból a lapos sarkú papucsok, szandálok, saruk, de ezzel egy időben megnő a hétköznapi esti partik, rendezvények száma, mely alkalomhoz számos hölgy ölt magára extrém magas sarkú cipőt, eleget téve a divat elvárásainak. No de milyen az ideális magas sarok? Sokunkban joggal vetődik fel: milyen magas legyen a divatos cipőkön alkalmazott sarok? Korábbi értekezéseinkben már kibontottuk a témát, milyen elváltozásokat (sarokfájdalom, bütyök, kalapácsujj, derékfájdalom) okozhatnak az extrém magas sarkú, szűk orr résszel készült, harántboltozatot alá nem támasztó lábbelik, illetve azok túlzó használata. Most beszéljünk arról mekkora az a sarokmagasság, amit még „elfogadhatónak” tart a szakma és az ortopéd orvosok zöme. A tapasztalatok, a szakorvosok és a számítógépes talpfelmérők illetve gyártók egybehangzó véleménye alapján bátran kimondhatjuk, ez maximum 2 – 2,5 centiméter. Mielőtt az olvasók szebbik nemhez tartozói azonnal kapják a cipőket, papucsokat és a zollstock-ot, tisztáznunk kell néhány dolgot!

Ez a távolság nem a lábbeli sarkának összmagassága, hanem a harántboltozat magasságától mért emelés. Magyarra fordítva, ha egy női papucs sarokmagassága 4,5 centiméter, de a lábbeli orr részén a talp vastagsága 2 centiméter, akkor bőven belül vagyunk a mindenki által elfogadott mértéken. Ezen felül ez a 2 – 2,5 centi a huzamos ideig viselt lábbelikre igaz, tehát amennyiben alkalmi viseletként bárki 1,5 – 2 óránál kevesebbet hord ennél nagyobb sarokemelésű lábbelit, nyugodt lehet, nem terhelte vállalhatatlanul túl a talpát, lábfejét, lábujjait, vádliját. Ez természetesen abban az esetben igaz, ha az alkalmi cipő legalább nyomokban tartalmaz harántboltozat alátámasztást és nem túlzóan szűk körömcipő. Mindenképpen fontos, hogy például az otthoni vagy akár irodai munka során a hölgyek dobják sutba az aktuális trendeket és egészséges, kényelmes lábbeliket hordjanak, a lehetőségekhez mérten egyedi vagy legalább cserélhető talpbetéttel, illetve figyelmükbe ajánljuk vadonatúj innovációnkat, a 3/4-es egyedi talpbetétet, amelyet kimondottan emelt sarkú, szűk fejrészű cipőkbe fejlesztettünk. Hozzá kell tennünk, az utóbbi években rengeteg javulást tapasztalhatunk az emelt sarkú cipők gyártásának területén, illetve kedvező változások tanúi lehetünk az aktuális divat terén egyaránt. Elég megnéznünk például a Batz 2017-es nyári kollekcióját, amelyben az elegáns kivitelű viseletek mellett megtalálhatjuk a láb rehabilitációjához elengedhetetlenül szükséges gyógypapucsokat, pihentető sarukat

A képekre kattintva könnyen, gyorsan megrendelheti a lábbeliket a
Batz Hivatalos Gyári Webáruházból!

A webáruház használata pillanatok alatt megtanulható!

A háronegyedes talpbetétről további információkat olvashatnak a talpbetét képére kattintva!