
Előző cikkünkben a talpfelmérő módozatok közül mechanikai mintavétel eljárásait vizsgáltuk, ezúttal a digitális technológiát visszafogottan használó, kétdimenziós talpfotózást (podoszkópos vizsgálat), és a háromdimenziós számítógépes talpfelmérést hasonlítjuk össze. Az első és legfontosabb tisztázandó kérdés, hogy a podoszkópos vizsgálat nem számítógépes talpfelmérés! A vizsgálat lényege, hogy a páciens mezítláb egy nagy teherbírású, edzett üveglapra áll, amit annak éle felől megvilágítanak, majd magáról a talpról készül egy kétdimenziós fekete-fehér digitális fotó. Ezt a fotót egy szoftver kiszínezi, és e színes fotó alapján egy tervező munkatárs összeállítja a tapasztalatai alapján megfelelőnek vélt talpbetét tervét. Az optikai barográfia rejtelmeivel nem fárasztanánk az olvasót, az elvileg a fény beesési, illetve visszaverődési szögéből lenne képes megállapítani esetünkben az üveglap talpra gyakorolt nyomását, (amihez minimum mikronnyi pontosságú szenzorokra lenne szükség). Jelen pillanatban ez a technológia legjobb esetben laboratóriumi körülmények között lehetne működőképes, ami a talpnyomás mérését illeti. Egy valamit viszont ezzel a módszerrel teljes pontossággal tudunk mérni, ez pedig az: hol érintkezik a talpunk a „talajjal”. A bokák dőléséről, a bokasüllyedés, a hossz– és harántboltozatok süllyedésének mértékéről, a test súlyvonalának ideálistól való eltéréséről e módszerrel nem nyerhetünk információt, kizárólag számítógépes talpfelmérés adhat erről megfelelő adatokat. Egyszerű példával élve olyan ez, mintha egy facebook profilkép alapján elkészítené egy szakember az olvasó arcának tökéletes lenyomatát, ami meglehetősen merész vállalkozás. Emellett a mérés és tervezés során a számítógép semmilyen formában nem vesz részt a folyamatokban, csupán adattárolóként működik közre. A podoszkópos talpfotózáshoz kapcsolódó talpbetétgyártási technológiát későbbi cikkünkben taglaljuk majd, a számítógépes talpfelmérés ismertetését követően.

A jelenleg legfejlettebb talpfelmérő módszer a számítógépes talpvizsgálat, (emellett roppanóhabos eljárással is remek felmérés végezhető). A számítógépes talpfelmérés érdekessége, hogy a felmérés és a gyártás egyaránt számítógép által vezérelt, gyakorlatilag nullára csökkentve a hibalehetőséget. Ebből kifolyólag egy olyan zárt rendszert képez, ami nem is nagyon választható szét. Az eljárás lelke egy hiperérzékeny szenzorokkal ellátott digitális platform, amelyre normál testhelyzetben áll a páciens, a platform pedig schaffhauseni pontossággal elkészíti digitális talpnyomásképét. E nyomáskép alapján, hihetetlen pontos képet kapunk testsúlyunk talpon való eloszlásáról, a harántboltozat esetleges süllyedéséről, a sarokra nehezedő esetleges túlterhelésről, a lábfejek esetleges nem egyenlő terheléséről. Az összes eddig taglalt módszerrel szemben behozhatatlan előnye, hogy nem egy adott pillanatban fennálló helyzetet rögzít, hanem egy 5 másodperces intervallumot mér, abból végez átlagszámítást. S, hogy ennek mi jelentősége van? Nos mindenki számára ismert tény, hogy egy helyben állva is billeg a testünk egyensúlyérzékünktől vezérelve. Magyarán szólva, az előző mérőmódszerek pontosságát erősen meghatározza a delikvens pillanatnyi testhelyzete, míg a számítógépes talpfelmérést sokkal kevésbé befolyásolja az, és mivel átlagot mér, így lényegesen jobb közelítéssel készíthető megfelelő egyedi talpbetét. Kissé bizarrnak tűnhet olvasóink számára, hogy mérés közben nem egy mozdulatlan végtagról készít a platform felmérést. Nos, vegyük elő a józan paraszti eszünket: az egyedi talpbetét használata közben mozdulatlanok vagyunk? Ugye, hogy nem! (Annyira nem, hogy a digitális talpfelmérés következő lépcsőfoka a dinamikus mérés lesz, amikor ugyanezen a platformon átsétál a páciens és mozgás közben készítik el dinamikus talpnyomásképét.) Mi viszont térjünk vissza a digitális, számítógépes talpfelméréshez. Az 5 másodperces statikus mérés során, egy lézerrel összehangolt kamera felvételt készít a bokákról, rögzítvén azok elmozdulásait, dőléseit. Ez egy roppant sarkalatos pont (szó szerint), hisz az eddig vizsgált eljárások egyike sem képes felmérni ezt, márpedig enélkül szinte lehetetlen a megfelelő egyedi talpbetét elkészítése. Gondoljunk bele, a bokák dőlésszögének ismerete nélkül ugyan hogyan lenne képes bárki korrigálni a bokasüllyedést, netán a kifelé dőlő bokát? Sehogy! A számítógép a digitális talpnyomáskép és a bokákról készült felvételek, illetve többszázezer klinikai felmérés adatai alapján elkészíti az optimális egyedi talpbetét tervét.
A podoszkópos talpfotózás és a számítógépes talpvizsgálat közös hibája, hogy a hosszboltozat konkrét magasságát elég nehéz velük meghatározni, de tegyük hozzá rögtön: ennek azért nincs nagy jelentősége, mert az összes talpbetét (ideértve a konfekció betéteket is) eleve sarokemeléssel és hosszboltozat alátámasztással készül, preventív okokból. A számítógépes talpvizsgálat előnye ebből a szempontból, hogy a bokák esetleges befelé dőléséből elég pontosan következtethetünk a hosszboltozat süllyedésére, sőt annak mértékére is, amire a podoszkóp képtelen. A számítógépes talpfelmérés során készült talpnyomásképből szintén igen jól kikövetkeztethető a hosszboltozat süllyedés (lúdtalp) mértéke, ami egy podoszkópos talpfotó alapján mindössze vakon tapogatózás.
Következő cikksorozatunkban a talpbetétek és az egyedi talpbetétek gyártási technológiáit, azok előnyeit, hátrányait állítjuk pellengérre.
Számítógépes talpfelmérő pontjaink térképes keresőjét ITT, felmérőpontok megyék szerinti listáját ITT találhatják!
A Batz Manufaktúra a lúdtalp, a bokasüllyedés, a térd-, derék– és sarokfájdalom, a sarkantyú, a bütyök (azaz hallus valgus) és a kalapácsujj megelőzésének elkötelezett híve, ezért fejlesztettük ki, a számítógépes és roppanóhabos talpfelmérés alapján készített egyedi talpbetétünket.
Hol lehet ilyen számítógépes felmérést készíttetni?
Kedves Magdi!
Kérjük, a https://egyeditalpbetet.batz.hu/hol-talalom/ oldal tetején, középen a település neve utáni beviteli mezőbe sziveskedjen beírni melyik településhez közel keres Batz egyedi talpfelmérő pontot egyedi talpbetét készítéséhez, az alatta lévő sorban az X km-en belül mezőben található legördülő menüből kérjük válassza ki hány kilométeren belül keres Batz mérőpontot, majd nyomja meg az “üzlet keresése” gombot. A találatokat a térképen vagy a képernyő jobb oldalán legörgethető fekete mezőben találja.A talpfelmérés minden esetben ingyenes, az eredmény ismeretében Ön dönt arról rendel-e magának egyedi talpbetétet.
Szeretnék érdeklődni hol van helyileg?
Kedves érdeklődő!
Kérjük, a https://egyeditalpbetet.batz.hu/hol-talalom/ oldal tetején, középen a település neve utáni beviteli mezőbe sziveskedjen beírni melyik településhez közel keres Batz egyedi talpfelmérő pontot egyedi talpbetét készítéséhez, az alatta lévő sorban az X km-en belül mezőben található legördülő menüből kérjük válassza ki hány kilométeren belül keres Batz mérőpontot, majd nyomja meg az “üzlet keresése” gombot. A találatokat a térképen vagy a képernyő jobb oldalán legörgethető fekete mezőben találja, a felmérőpontok megyék szerinti listájához pedig kérjük kattintson a https://egyeditalpbetet.batz.hu/felmeropontok-megyek-szerint/ oldalra. A talpfelmérés minden esetben ingyenes, az eredmény ismeretében Ön dönt arról, rendel-e magának egyedi talpbetétet. Szép napot!
Hol készítik a vizsgálatot és a betétet?
Kedves Lóky Dénesné!
Kérjük, a https://egyeditalpbetet.batz.hu/hol-talalom/ oldal tetején, középen a település neve utáni beviteli mezőbe sziveskedjen beírni melyik településhez közel keres Batz egyedi talpfelmérő pontot egyedi talpbetét készítéséhez, az alatta lévő sorban az X km-en belül mezőben található legördülő menüből kérjük válassza ki hány kilométeren belül keres Batz mérőpontot, majd nyomja meg az “üzlet keresése” gombot. A találatokat a térképen vagy a képernyő jobb oldalán legörgethető fekete mezőben találja.A talpfelmérés minden esetben ingyenes, az eredmény ismeretében Ön dönt arról rendel-e magának egyedi talpbetétet.
A térképen megtaláltam 50km-es körzetben ezt a talpfelmérési lehetőséget.Lehetséges,hogy gyógyászati segédeszköz boltban végeznek ilyen vizsgálatot?
Köszönöm a válaszát.
Kedves Hölgyem!
Mivel a Batz egyedi talpbetét gyógyászati segédeszköz, így számos felmérőpontunk üzemel ilyen üzletben, tehát minden további nélkül lehetséges. További szép napot!
Üdvözlöm! Most olyan cipőt viselek aminek a belső sarokrésze meg van kicsit emelve a sarok fájdalom miatt. Így most a súlypontom előre megy és a talpam fáj. Megoldás lenne egy Batz egyedi talpbetét? Köszönöm!
Kedves Alíz!
A Batz egyedi talpbetét pontosan ilyen problémák kiküszöbölésére alkamas. A sarokemelés MELLETT természetesen megoldható a talp és a harántboltozat egyidejű alátámasztása vagy igény esetén emelése, sőt puhítása is. A sarokfájdalom kezelése során a legegyszerűbb, ha a statikus emelés helyett saroklyukasztással vagy sarokpuhítással kéri egyedi talpbetétjét! A témával két cikkünk is foglalkozik:
https://egyeditalpbetet.batz.hu/sarokfajdalom-egyedi-talpbetet-sarokemelo-i-resz/
illetve
https://egyeditalpbetet.batz.hu/sarokfajdalom-egyedi-talpbetet-sarokemelo-ii-resz/
Szép napot!
Sajnos állandó deréktáji fájdalommal élek.Segítene az életminőségem javításán egy ilyen betét.Köszönöm.
Kedves Szilvia!
A kérdéskörrel a https://egyeditalpbetet.batz.hu/derekfajdalom-egyedi-talpbetet-sarokfajdalom/ cikkünk foglalkozik, a vásárlói tapasztalatokról az https://egyeditalpbetet.batz.hu/egy-vasarloi-level/ oldalon olvashat bővebben! Kellemes napot!
Tisztelt Rács Úr!
Viszonteladóknak milyen lehetőségek vannak?
Üdvözlettel: István
Tisztelt Bilszky úr!
Forduljon bizalommal Péter Zsófia kolléganőnkhöz a peter.zsofia@batz.hu e-mail címen. Kellemes napot!
Kedves Rács Balázs, Számitógépes talpvizsgálat,- digitális talpnyomás,5mpercintervallum,-amit a fennti cikkében emlit!(nem podoszkópos)hol végeznek ?!Válaszát köszönöm Mezei Ágnes
Kedves Ágnes!
Kérjük, a https://egyeditalpbetet.batz.hu/hol-talalom/ oldal tetején, középen a település neve utáni beviteli mezőbe szíveskedjen beírni melyik településhez közel keres Batz egyedi talpfelmérő pontot egyedi talpbetét készítéséhez, az alatta lévő sorban az X km-en belül mezőben található legördülő menüből kérjük válassza ki hány kilométeren belül keres Batz mérőpontot, majd nyomja meg az “üzlet keresése” gombot. A találatokat a térképen vagy a képernyő jobb oldalán legörgethető fekete mezőben találja, a felmérőpontok megyék szerinti listájához pedig kérjük kattintson a https://egyeditalpbetet.batz.hu/felmeropontok-megyek-szerint/ oldalra. A talpfelmérés minden esetben ingyenes, előzetes bejelentkezés nem szükséges, de célszerű a felmérőponttal egyeztetni, az eredmény ismeretében Ön dönt arról, rendel-e magának egyedi talpbetétet. A felmérőpontokon az ajánlott és megfelelő lábbeliket is megrendelheti. A termékekről az https://egyeditalpbetet.batz.hu/egyedi-talpbetet-tipusok/ oldalon tájékozódhat. Kellemes napot!