Az egészséges lábbelik titka

Gyomaendrőd hosszú évtizedek óta a hazai cipőgyártás fellegvára. A Batz Manufaktúra is a viharsarki városban gyártatja termékei zömét a Turul Cipő Kft. gyártósorain. A hagyományos, manufakturális cipőgyártásban rengeteg múlik a koordináción, logisztikán, rugalmasságon és a szakértelmen. A munkafolyamatok agytrösztjét, Kazár József üzemvezetőt kérdezzük minderről.

– Mikor és miért vágtál bele a suszterkedésbe?
– 1976-ban, alig 15 évesen, szinte gyerekként Martfűn kezdtem ezirányú tanulmányaimat. Egyáltalán nem volt tudatos a választásom, meglehetősen drámai okok vezettek erre a pályára.  A lényeg az, hogy nagyon rövid idő alatt beleszerettem. Ma már tudom, hogy tanáraimnak és oktatóimnak oroszlánrésze van ebben. Szeretettel őrzöm emléküket…Az az igazság: ők állítottak pályára, amin azóta is töretlenül haladok…

– Ahogyan a bevezetőben írtuk, Gyomaendrőd a magyar cipőgyártás Mekkája. Vannak még régivágású hús-vér szakemberek, akik egy ekkora üzemben a részfeladatokat irányítják vagy egyre inkább kihalóban van a faj?
– Igen, vannak még néhányan akik ismerik, tudják ezt a mesterséget legalább olyan szinten mint én, de sajnos majdnem mind idősebbek nálam. Tehát veszélyesen kihalásra ítélt faj a miénk.

– A gyárlátogatás során bámulatos bemutatót adtál nekünk szakértelemből, de a legfeltűnőbb a szervezettség volt. Hogyan vagy képes ennyi munkafolyamatot figyelemmel kísérni gyakorlatilag hiba nélkül?
– Az ,,ezeréves rutin”! Mindenképpen szükség van egy olyan vezető gárdára mint a miénk. Beosztottjaim értik, tudják és akarják is csinálni azt, amit várunk tőlük. A hosszú évek alatt összeszoktunk. Megvan bennünk is az ,,ezeréves rutin”! Természetesen sok-sok döccenő van a munkánkban. Én magam is rengeteget hibázok de azért az évek alatt megtanultam a hibákat kizárni. Tanulságnak tekinteni, kiküszöbölvén a jövőbeni tévedéseket. Soha nem félek beismerni, hogy dönthettem volna jobban is. Folyamatos fejlődés részesei vagyunk, ettől aztán napról napra jobbak, és pontosabbak leszünk.

– Van a gyártásnak olyan része, amelyet te a saját kezeddel nem tudnál megcsinálni?
– Természetesen van olyan terület ahol gyakorlatlan vagyok (pl. a felsőrész készítés), de döntő többségét akár gyártásszerűen is elvégzem ha a helyzet megkívánja. Nyilván megvan a megfelelő, képzett szakembergárda azokra a területekre is ahol kevésbé mozgok otthonosan. A cipőfelsőrész készítés – amennyiben komolyan vesszük a lábbeligyártást – pontosan ugyanolyan komoly anatómiai és ortopédiai ismereteket igénylő szakterület, mint a talpszerkezetek, talpbetétek vagy lábágyak gyártása.

– Mivel a tervezés és gyártás itt – egyedülálló módon – egy helyen található, így adja magát a kérdés mennyire folysz bele például a tervezésbe vagy a prototípusok legyártásába?
– A kollekciókat a ,,modellőreink” álmodják meg, de a lábbelik alsó részeinek gyártásához szükséges alkatrészek létrehozásában nekem is van feladatom. Talpszerkezeteket modellezek vagy kaptafákat alakítok olyanra, amilyet a tervezett modell megkíván az anatómiai szempontokat messzemenőkig figyelembe véve. Nagyon komoly szakmai és ortopédiai tapasztalatokkal rendlkező szakembergárdával közösen alakítjuk ki a talpbetéteket, talpszerkezeteket és lábágyakat. Nagy segítségünkre van ebben a munkában a Batz számítógépes talpfelmérő és egyedi talpbetét gyártó rendszere. Gondolj bele, több tízezer elégedett egyedi talpbetét használó mérési eredményei  és az emögött rejlő gyártási rutin, az évtizedes tapasztalatok és az ortopédiai ismeretek segítik a munkánkat. A prototípusok vagy akár a teljes kollekciók összeszerelésénél is szívesen bábáskodok. Igazából ezt szeretem a legjobban.

– Az üzembejáráson említetted párszor: ahhoz hogy valaki elkezdje pedzeni a lábbelikészítés alfáját-omegáját, legalább 14-15 évig kell éreznie a bőrragasztó szagát. Látsz ma olyan embert a csikónemzedékből, aki eljut majd arra a szintre, ahol te és a részlegvezetők állnak?
– Most még nem de hiszem, hogy a sors utamba sodorja a megfelelő munkatársakat, akiknek átadhatjuk ezt a töméntelen tapasztalatot és szakmai tudást melyet az évtizedek alatt összegyűjtöttünk. Készen állok erre….

– Aki kreatív alkotómunkát végez, szinte kivétel nélkül magáénak érzi a végterméket. Gondoljunk csak bele hány kőműves kérkedik azzal: ezt is, azt is én építettem! Észreveszed a polgárok lábán a Batz papucsokat, cipőket? Milyen érzés viszontlátni az általad irányított üzemben kétkezi munkával készült lábbeliket?
– Viccelsz ? Kilométerekről kiszúrom, akár ellenszélben is….:)))

– Milyen érzés?
– Mintha hájjal kenegetnének……:)))

Köszönjük a beszélgetést, további jó egészséget és hosszú, sikeres pályafutást kívánunk a Batz Manufaktúra nevében.

Batz Manufaktúra a térd-, derék– és sarokfájdalomlúdtalp, a bokasüllyedés, a sarkantyú, a bütyök és a kalapácsujj megelőzésének híve, a számítógépes és roppanóhabos talpfelmérés alapján készített egyedi talpbetétünket pontosan ezért fejlesztettük!

A bütyök – Megelőzhető fájdalom

bütyök

A lábfej, a talp és a lábujjak betegségei közül korábbi cikkeinkben említettük már a kalapácsujjat, a lúdtalpat, a sarokfájdalmat, (külön a futókat érintő sarokfájdalmat) az ezek nyomán kialakuló derékfájdalmat. Ezúttal a nagylábujj (öregujj) kóros, csontos és kötőszövetes túlburjánzását – közkeletű nevén a bütyköt – állítjuk pellengérre. Ehhez picit térjünk vissza az eleget nem ismételhető alapokhoz. Talpunk két lényeges boltozattal rendelkezik, az egyik a hosszanti boltozat, ami a saroktól mutat a nagylábujj felé, ennek lesüllyedése a lúdtalp. A másik a láb kereszt- vagy haránt boltozata, ami a nagylábujj alappercétől ível keresztbe a kisujj ugyanezen ízületéig. Alapesetben a lábfej az alapízületek magasságában a legszélesebb, a nagylábujj egyenesen előre mutat. Most jön a jól ismert közhely: a haránt boltozat süllyedése következtében megrövidült izmok és inak a nagylábujjat a kisujj felé húzzák, így alakul ki a bütyök, a lábujjak egymással és a lábbelivel történő fokozott dörzsölődése miatt a bőrkeményedés, tyúkszem vagy a nem kevésbé fájdalmas bőrrepedés.

bütyök
bütyök

Nagyon lényeges tudni azt, hogy a keresztboltozat süllyedésének következtében törvényszerűen kialakul – megelőzés híján – VAGY a bütyök, VAGY a kalapácsujj, a boltozatsüllyedés mértékétől, a lábfejünket ért terheléstől és természetesen a genetikai adottságainktól függően. Illetve még egy apróságnak tűnő – ámde a legfontosabb – tényezőtől: A MEGFELELŐEN KIVÁLASZTOTT LÁBBELITŐL. Ez az a tényező, amelyet – különösen a hölgyek – hajlamosak sutba dobni az elegancia kedvéért. Ahogyan azt a kalapácsujjról szóló cikkünkben írtuk, nem elvárható tőlük, hogy ne hordjanak magassarkú cipőt, ám ehhez tudniuk kell, hogy a bütyök és a kalapácsujj kialakulásában messze vezető kockázati tényező a túl magas sarkú, túl szűk cipők viselete. Emellett a harántboltozat nem kellő alátámasztása is rizikófaktor, ráadásul nagyban hozzájárulnak a hibásan kialakított sarokszerkezetű divatcipők az idült sarokfájdalom kialakulásához is. Magassarkú cipőben is viselhető új fejlesztésünk a háromnegyedes egydi talpbetét.

A képre kattintva megtekinthetik egyedi talpbetét fogadására alkalmas Batz lábbelijeinket, külön bütykös kollekcióval!
Bütyök

Munkavédelmi talpbetét a Batz palettán

Munkavédelmi talpbetét. Korábbi írásainkban beszéltünk már a túrázók, korizók, síelők és wakeboard-osok futók, kerékpározók lábbelijeibe, a sima utcai cipőkbe, otthoni papucsokba, klumpákba gyártható Batz egyedi talpbetétekről, magáról az egyedi talpbetét előnyeiről, használhatóságáról, jöjjenek most a munkavédelmi cipőkbe, bakancsokba készíthető termékek. A különböző talpi, lábfeji elváltozások – lúdtalp, bokasüllyedés, kalapácsujj, bütyök, sarkanytú, sarokfájdalom – illetve az egyéb vázszerkezeti fájdalmak – derék-, hát- és térdfájdalom – szempontjából kiemelten veszélyeztetett csoport az állómunkát végzők népes tábora. Különösebb magyarázatra nem szorul, milyen iszonyatos terhelés éri lábfejünket, talpunkat – teljes vázszerkezetünket – mondjuk egy nyolc órás egyhelyben állás vagy egyfolytában járás során, napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra. Márpedig – az ülőmunka előretörése ellenére – még mindig az ilyen jellegű fizikai behatások érintik a munkavállalók túlnyomó többségét és körükben leggyakoribbak a fentebb említett deformitások. A munkafolyamatra való koncentrálást is nagyban befolyásolhatja egy állandó talpi, lábfeji fájdalom, nem beszélve a munkerő elvesztéséről, a betegállományban töltött idő indokolatlan megnövekedéséről. Innentől kiemelt jelentőségű a Batz munkavédelmi talpbetét.

Manapság már számos munkáltató – a legkisebbektől a legnagyobbakig – ismerte fel ennek jelentőségét, így logisztikai cégek, autóipari beszállítók, csomagolástechnikával foglalkozó vállakozások, de kereskedelmi hálózatok is készíttetnek uniformizált munkavédelmi lábbelikbe egyedi talpbetétet valamennyi munkavállalójuknak. E sorból nem mardnak már ki az óvodák, iskolák, egyes egészségügyi intézmények sem, sőt volt már példa arra is, hogy egy labdarúgó egyesület készíttetett valamennyi játékosának személyre szabott betétet. Tekintve, hogy a munkáltatók nagyobbik része azonos kivitelű munkavédelmi cipővel vagy bakanccsal látja el dolgozóit, a tömeges gyártást nagyban elősegítve, így egy-egy nagyobb megrendelés gyors teljesítése nem okoz különösebb gondot. A számítógépes talpfelmérés zökkenőmentes lebonyolítása akár a meglévő felmérőpontokon, akár mobilplatform kitelepítésével is megoldható. Mivel egy ilyen típusú terméknél elsőrendű szempont a tapasztalati tényező, a felhasználói élmény és elégedettség, így a legkomolyabb visszajelzés számunkra a Batz egyedi talpbetét hasznosságára, használhatóságára és minőségére vonatkozóan, hogy azok a dolgozók, akik cégüktől egyedi betétet kaptak munkavédelmi lábbelijükbe, szinte kivétel nélkül készíttettek perszonalizált betétet utcai és/vagy otthoni cipőjükbe, papucsukba. Fontos megjegyezni: Batz egyedi talpbetét csak olyan lábbelibe készíthető amelyben nincs beépített, beragasztott hossz- vagy harántboltozat emelés, illetve kivehető talpbetéttel készült, tehát munkavédelmi talpbetét is csak ilyen lábravalókba gyártható. 2018. decembemberétől immár elérhető legújabb fejlesztésünk, a Batz DuraSoft egyedi talpbetét a kiemelt igénbevétellel járó tevékenységek könnyebbé, egészségesebbé tételének üdvöskéje.

Munkavédelmi tapbetét, az extra igénybevételt is könnyedén bírja!
Batz DuraSoft – További információért KLIKK a lenti képre!
munkavédelmi talpbetét, batz egyedi talpbetét, számítógépes talpfelmérés, durasoft

Talpbetétjeinken alkalmazott megoldások, lehetőségek

A lábfej és a talp elváltozásainak taglalása során számos alkalommal beszéltünk a talp boltozatairól, a lábfejet alkotó csontokról, izmokról, ízületekről, azok deformitásairól, ám a vásárlói kérdésekből az derült ki kollégáink számára, hogy ezek a fogalmak korántsem olyan egyértleműek mindenkinek. Az sem egyértelmű mindenkinek, hogy a Batz egyedi talpbetét mitől egyedibb és miért sokkal korszerűbb és használhatóbb a korábbi ortopéd vagy lúdtalpbetéteknél. Kezdjük akkor az alapfogalmaknál.

Talpunk alakját és statikáját alapvetően három boltozat határozza meg:

1., Belső hosszboltozat (A -› C)
2., Külső hosszboltozat (B -› C)
3., Kereszt (haránt) boltozat (A -›B)
Teljesen egészséges felépítésű lábfej és talp esetében az ábrán jelzett (A-B-C) pontokra nehezedik a teljes testsúlyunk a boltozatok nem is nagyon érintkeznek a talajjal például parkettán vagy járólapon, netán aszfalton, betonon, lábbeli nélkül állás közben. Természetes környezetben, mezítláb járva a talaj (homokos strand, pázsit stb.) keménységétől függően a boltozatokat határoló sarokcsont, az I. és V. lábközécsont fejecse az aljzatba süllyed, a boltozatokat pedig maga a homok vagy föld támasztja alá, emeli és tornáztatja azt. A civilizáció egyik nagy átka, hogy sokan szinte egész életükben természetellenesen kemény aljzaton állnak vagy mozognak, így kellő alátámasztás és tornáztatás híján a talp izmai idővel elgyengülnek, nem képesek a csontokat, ízületeket a helyükön tartani, a boltozatok szép lassan lesüllyednek, súlyosabb esetben teljesen meg is szűnnek. Az esetek többségében ehhez társul még a mozgáshiány következtében kialakuló túlsúly, ami nem csak durván túlterheli a test valamennyi ízületét és a lábfejünket, talpunkat, de gyakorlatilag gátat szab a további testmozgásnak is. S, hogy valójában mekkora probléma ez? Nos, egy 2016-os futóversenyen végzett felmérésünk alapján, több mint 200 felmérés során mindössze egyetlen olyan fiatalember akadt, akinek szinte tökéletes volt a talpnyomásképe. Hozzátennénk, egy triatlon versenyzőről van szó, aki emellett 10 éve cselgáncsozik.

Nézzük akkor most sorban a boltozatok süllyedése miatt kialakuló problémákat, ez esetben nem részletezzük az elváltozásokat, csak összefoglaló képet adunk, a kékkel vastagon szedett szavakra kattintva nagyon aprólékos leírást olvashatnak.

1., A belső hosszboltozat süllyedése következtében kialakuló elváltozások:
» lúdtalp » előre dőlő boka, bokasüllyedés » befelé dőlő boka » térdfájdalom » derékfájdalom » hátfájás
2., A külső hosszboltozat süllyedése következtében kialakuló elváltozások:
» kifelé dőlő boka » térdfájdalom » derékfájdalom » hátfájás
3., A kereszt (haránt) boltozat süllyedése következtében kialakuló elváltozások:
» bütyök » lovaglóujj » kalapácsujj » előlábi talpfájdalom és égés » tyúkszem, bőrkeményedés » térdfájdalom » derékfájdalom » hátfájás

Bármelyik boltozat süllyedése elősegíti a bőrkeményedések, a sarokfájdalom, a sarkantyú, valamint a tartáshibákból eredő számtalan fájdalom kialakulását.

Ebben úttörő igazán a számítógépes vagy roppanóhabos mintavétel után, 3D technológiával tervezett és század milliméter pontosan, rezgéselnyelő habból mart Batz egyedi talpbetét. A boltozatok kellő alátámasztása mellett, a bokák dőlése, a lábrövidülés, a sarkantyú vagy a sarokfájdalom is remekül korrigálható a Batz egyedi talpbetéten alkalmazható megoldásoknak köszönhetően amiket tervező kollégáink szükség esetén alkalmaznak a professzionális tervező program használata során. A kollégák által alkalmazott megoldások:

» Belső hosszboltozat és a keresztboltozat süllyedésénél – megfelelő mértékű, magasságú és elhelyezkedésű boltozatemelő, pelotta
(Az emelések, alátámasztások elhelyezkedésének minden elváltozásnál alapvető jelentősége van, kiemelten az egyik leggyakoribb deformitás, a harántboltozat süllyedés korrekciója során, ugyanis a megfelelő emelés (pelotta), a süllyedés mértékétől függően nem feltétlenül a lesüllyedt boltozat, a talp párnázott része és a lábujjak fejecsei alá kerül, hanem általában “hátrébb” a sarok irányába, nagyon lényeges a magassága, keménysége és legfőképpen az elhelyezkedése. A pelotta “hátrébb helyezésére” azért van szükség, mert számos esetben nem magát a harántboltozatot kell emelni, alátámasztani, hanem a talpközépcsontokat, így érhető el a talpbetéttel a megfelelő hatás, ráadásul így teljességgel felesleges fájdalmaktól kímélhetjük meg az egyedi talpbetét viselőjét).
» Külső hosszboltozat süllyedésénél, befelé döntés a talpbetét külső élén a sarokrészen vagy a betét teljes hosszában, az elváltozás mértékétől függően
» Sarkantyú esetén, amennyiben a sarokcsont kinövése a sarok közepére esik sarokmélyítés, egyéb esetekben csak sarokpuhítás
» Kalapácsujjnál, amennyiben a deformitás olyan mértékű, és a lábujjak végei vagy a körmök éles szögben, nagy fájdalmat okozva érintkeznek a talajjal, lábujjtámaszt terveznek a talpbetétbe
» Lábrövidülés korrigálására sarokék (0,5 – 1,5 cm magasságú)
» A felmérés során készített bokaképek alapján szükséges esetekben kifelé vagy befelé döntés

Ezek a megoldások szabadon variálhatóak egymással, így az olyan szerencsétlen esetekben is segítséget adhat a Batz egyedi talpbetét, amikor két vagy több elváltozást kell korrigálni a páciens lábán. A hagyományos vagy a moduláris (podoszkópos lábfotózás után ragasztott) talpbetétekkel ellentétben a Batz egyedi betétjeinél nem okozhat gondot az alátámasztások, emelések esetleges elmozdulása, hisz az egyszerűen lehetetlen a Batz egyedi talpbetét rendszerének technológiai sajátossága miatt.

Vonatkozó írásainkat, az említett elváltozások részletes leírását az alábbi linkeken érhetik el olvasóink, még lejjebb görgetve elérhetőségeinket tekinthetik meg, ahol kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre!

Hogyan készül az egyedi talpbetét: https://egyeditalpbetet.batz.hu/ludtalp-hogyan-keszuel/
Számítógépes talpfelmérés: https://egyeditalpbetet.batz.hu/szamitogepes-talpfelmeres/
Roppanóhabos mintavétel: https://egyeditalpbetet.batz.hu/roppanohabos-mintavetel-batz/
Bütyök: https://egyeditalpbetet.batz.hu/butyok-megelozheto-fajdalom/
Hallux valgus: https://egyeditalpbetet.batz.hu/hallux-valgus-megelozheto-fajdalom/
Kalapácsujj: https://egyeditalpbetet.batz.hu/kalapacsujj-megelozheto-fajdalom/
Térdfájdalom I.: https://egyeditalpbetet.batz.hu/terdfajdalom-1-egyenes-beszed/
Térdfájdalom II.: https://egyeditalpbetet.batz.hu/terdfajas-ii-egyenes-beszed/
Sarokfájdalom I.: https://egyeditalpbetet.batz.hu/sarokfajdalom-egyedi-talpbetet-sarokemelo-i-resz/
Sarokfájdalom II.: https://egyeditalpbetet.batz.hu/sarokfajdalom-egyedi-talpbetet-sarokemelo-ii-resz/
Derékfájdalom: https://egyeditalpbetet.batz.hu/derekfajdalom-egyedi-talpbetet-sarokfajdalom/
Derékfájdalom vásárlói tapasztalat: https://egyeditalpbetet.batz.hu/egy-vasarloi-level/
Bokasüllyedés vagy lúdtalp: https://egyeditalpbetet.batz.hu/bokasullyedes-vagy-ludtalp-megelozheto/
Lúdtalp: https://egyeditalpbetet.batz.hu/mit-tehetunk-a-ludtalp-bokasullyedes-ellen/
Sarkantyú: https://egyeditalpbetet.batz.hu/sarkantyu-megelozheto-fajdalom/
Bőrkeményedés: https://egyeditalpbetet.batz.hu/borkemenyedes-megelozheto-problema/
Egyedi talpbetét tapasztalatok: https://egyeditalpbetet.batz.hu/egyedi-talpbetet/
Egyedi talpbetét I.: https://egyeditalpbetet.batz.hu/luxus-vagy-esszeruseg/
Egyedi talpbetét II.: https://egyeditalpbetet.batz.hu/talpbetet-vi-egyenes-beszed/
Lúdtalpbetét, melyiket válasszam: https://egyeditalpbetet.batz.hu/ludtalpbetet/
A túl magas cipősarok: https://egyeditalpbetet.batz.hu/magas-sarok/
Melyik cipőméret a helyes: https://egyeditalpbetet.batz.hu/ludtalpbetet-melyik-cipomeret-helyes/
Cserélhető betétes kollekció: https://egyeditalpbetet.batz.hu/egyedi-talpbetetek-cserelheto-talpbetet/
Háromnegyedes talpbetétek: https://egyeditalpbetet.batz.hu/haromnegyedes-talpbetet-egyedi-talpbetet/
Az orvos válaszol: https://egyeditalpbetet.batz.hu/egyedi-talpbetet-orvos-valaszol/
Egészséges lábbelik: https://egyeditalpbetet.batz.hu/batz-papucsok-egeszseges-labbelik/

Batz egyedi talpbetét

Mit tehetünk, ha túl kicsi vagy túl nagy a lábunk, de egészséges lábbelit szeretnénk?

Munkánk során számtalanszor futunk bele a “kis láb, nagy láb” problémába, azaz az átlagostól eltérő lábméretű vásárlóink gondjaiba, miszerint szeretnének egészséges lábbelit, de a Batz termékpalettáján, a viszonteladóknál vagy a webáruházban nem találnak megfelelő méretűt. Ennek elsősorban gazdasági okai vannak, hisz egy-egy méret gyártáshoz való felszerszámozása több millió forintos tétel, így az adott modell összes többi méretének eladási ára is sokkal magasabb lenne, ami nem állná meg a helyét a magyar piacon, a kínai gyártókhoz képest jóval magasabb minőség ellenére sem. A női modelleket átlagosan a 36-40, 36-41 méretsorban gyártjuk (ennek ellenére egyik „zászlóshajónkat” /FC04/ bizonyos színekben 35-ös és 42-es méretben is elkészítettük), a férfi fazonokat többnyire 41-46 méretsorban. Rengeteg félreértésre adott eddig okot a megfelelő cipőméret kiválasztása, hölgyeknél nem egy alkalommal a 35-ös papucs tökéletesnek bizonyult a 34-esnek „hitt” lábfejre, ugyanúgy a férfiaknál a 46-os méret a 47-esnek „gondolt” lábra. Az anomáliák elkerülése végett webáruházunkban az összes modellnél megadtuk a belső talphosszt centiméterben is biztos, ami biztos alapon. A saját belső talphosszunk helyes méréséről ITT olvashat bővebben.

Van azért ezen kívül jó hírünk is a „kis láb, nagy láb” problémával küzdő vásárlóknak egészséges, anatómiai kialakítású lábravaló tekintetében. A különböző lábbelik tervezése során az egyik legfontosabb szempont a talpszerkezet kialakítása, amelyre a Batz Manufaktúra mindig is kiemelt figyelmet fordított olyannyira, hogy a saját anatómiai kialakítású talpszerkezetek, konfekció talpbetétek mellett egyedi talpbetétrendszert fejlesztettünk ki, mely 2016-ban elnyerte a megtisztelő Év Terméke Díjat. A rendszer sajátossága, hogy bármely más gyártó lábbelijeiben (kivéve a papucsok, klumpák) is használható az egyedi talpbetét, amely kellően bő és nem található benne beépített és beragasztott haránt vagy hosszboltozat emelés vagy esetleg kivehető talpbetéttel készült. A számítógépes vagy roppanóhabos talpfelmérés után, rezgéselnyelő habból mart, Batz egyedi talpbetét 28-48-as méretben rendelhető. Külön ¾-es talpbetét vásárolható a szűkebb fejrészű vagy épp az emelt sarkú lábbelikbe 28-55-ös méretsorban, így könnyen, gyorsan egészségessé, anatómiai szempontból kifogástalanná tehetjük a Batz Manufaktúra által nem gyártott méretű lábbeliket, elég tág határok között. A speciális kritériumok miatt papucs és klumpa kategóriában kizárólag Batz termékekbe vállaljuk egyedi talpbetét gyártását. A papucsoknál, klumpáknál nincs a talpszerkezetből kiemelkedő sarokrész amihez „belőhetnénk” a betét megfelelő helyzetét, hogy az emelések, puhítások, alátámasztások az optimális helyre kerüljenek, mert ebben az esetben a talpbetét belesimul a lábágyba, maga a lábágy tartja a helyén azt. Értelemszerűen nem ismerjük más gyártó által kínált lábbelik pontos formáját, az íveit, a lábágy mélységét stb., ezáltal az általunk gyártott egyedi talpbetét megfelelő illeszkedését nem tudjuk garantálni más gyártó papucsába vagy klumpájába, kizárólag a Batz Manufaktúra cserélhető talpbetétes kollekciójába. Egy félcipő vagy bakancs esetében sokkal egyszerűbb a helyzet, ott az egyedi talpbetét megfelelő használhatóságához elegendő a kellő fejbőség (hogy beférjen a talpbetét a félcipőbe, bakancsba), hisz magát a talpbetétet a lábbeli talp, orr és sarokrésze valamint az oldala tartja megfelelő helyen és helyzetben, így nyújtva megnyugtató megoldást a kis láb, nagy láb gondokkal bajlódó vásárlóknak.

A Batz Manufaktúra a lúdtalp, a bokasüllyedés, a térd-, derék- és sarokfájdalom, a sarkantyú, a bőrkeményedés, a bütyök (latinul hallus valgus) és a kalapácsujj megelőzésének elkötelezett híve, ezért fejlesztettük ki, a számítógépes és roppanóhabos talpfelmérés alapján készített egyedi talpbetétünket.

Kis láb, nagy láb

Melyik cipőméret a helyes?

lúdtalpbetét

A fogyasztói társadalom árutól zsúfolt, színes, piaci forgatagában nem győzi az ember kapkodni a fejét a felbukkanó cipőmodellek láttán, olykor elfeledvén alapvető dolgokat, nem gondolván arra, hogy a színnél, fazonnál vagy éppen a márkánál sokkal fontosabb – ortopéd és kényelmi szempontból egyaránt -, a megfelelő méretű lábbeli kiválasztása. Az internetes áruházak térnyerésével ez a probléma kicsit tovább bonyolódott, hisz itt gyakorlatilag próba nélkül kell tudnunk dönteni a rendelendő cipő méretét illetően. Természetesen a komolyan vehető webáruházak megfelelő cseregaranciát adnak arra az esetre, ha a vásárló hibásan döntene a termék méretével kapcsolatban, ám mégis sokkal komfortosabb elsőre helyes méretű cipőnkben grasszálni az utcán, a kézhezvétel után. Nem beszélve azokról, akiknek fontos a lúdtalpbetét vagy egyedi talpbetét viselete, náluk a kényelmi szempontok mellett a boltozatok helyes alátámasztása, a bokák megfelelő irányba döntése kardinális kérdés, így roppant fontos, hogy a meglévő talpbetétjük ne csúszkáljon a cipőben, illetve egyáltalán beleférjen.

lúdtalpbetét

Személyes próba ide, személyes próba oda, valamennyien tapasztaltuk már, hiába léteznek az különböző számozási rendszerek (legelterjedtebb az európai és amerikai számozás, legalábbis az uniós országokban), bizonyos gyártók cipőiből például a 39-es méret optimális ugyanarra a lábra, amire egy másik márka termékéből a 38-as vagy akár a 40-es méret a megfelelő. Különösen igaz ez az ázsiai forgalmazók modelljeire, ráadásul az sem mindegy, hogy papucsot, szandált vagy zárt cipőt óhajtunk beszerezni. Az ilyen anomáliák elkerülése végett a komolyabb cégek – felhasználva az SI mértékegység rendszer előnyeit – egyre gyakrabban adják meg a hagyományos kaptafaméret mellett centiméterben a lábbeli hosszát, az úgynevezett belső talpméretet. No, de hiába a megfelelő talpméret centiméterben, ha nem tudjuk hogyan is mérjük meg saját belső talphosszunkat. Alapesetben ez a távolság, a talp sarokrészének azon legtávolabbi pontjához amely a talajjal érintkezik és a leghosszabb lábujjunk végpontjához húzott párhuzamos érintők közötti távolság, a mellékelt ábra szerint. Nagyon fontos tisztázni tehát, hogy nem a sarokcsont legtávolabbi pontja a hátsó kiindulópont, hanem az a legtávolabbi pont, ami a talajjal érintkezik, ami egyébként logikus is, hisz minden cipőnek van egy sarokrésze, görbülete, ahova a sarokcsontunk egyáltalán befér, ez minden esetben hátrébb esik a talpunk talajt érintő pontjánál, ráadásul nem is igazán mérhető. Papírlapra állva egy vékony íróeszközzel (például golyóstoll betéttel) és egy vonalzóval rém egyszerűen lemérhető ez a distancia, arra kell csupán figyelmet fordítani, hogy a talp sarki részének kijelölésénél a használt eszközt „ne nyomjuk a talp alá” illetve ne tartsuk túl meredeken sem (45 fokban ideális). A belső talphosszunk (a műtéti beavatkozásokat leszámítva) 23-24 éves kor után nem nagyon változik, így remek módszer az is, ha egy-egy már bevált méretű lábbeli méretét egyszerűen megjegyezzük centiméterben. Még egy roppant fontos tisztázandó kérdés: a belső talphosszunk és a lábbelink hossza nem egy és ugyanaz, ahogyan a mellékelt ábra is mutatja, ez a szám azt jelzi, hogy milyen hosszú lábfejre készült a cipő. A lábbeli teljes hossza minden esetben meghaladja lábfej belső talpméretét, magyarul a vásárlás előtt ne a cipőnket méregessük.

A lábbelik felsőrésze a viselés során is idomul a lábfej alakjára (kivéve a műanyag, fa vagy gumi felsőrésszel készült lábbeliket, amiket alapból nem is ajánlunk senkinek), zárt bőrcipőknél a lábfej párolgásából adódó testmeleg nedvesség gyakorlatilag szép lassan formára „gőzöli”, tágítja azt, a nyitott modelleknél pedig kellő mozgásteret adhat a rögzítőpántok kellő intervallumban állíthatósága. Lúdtalpbetét vagy egyedi talpbetét használatához – ahogy azt fentebb említettük – elengedhetetlen, hogy a betét elférjen, de ne csúszkáljon a cipőben, így érdemes a valós belső talpméretnél 0,5-1,0 centiméterrel nagyobb cipőt választani, kivéve ha a lábbeli eleve cserélhető talpbetéttel készül, mert az ilyen modelleknél a gyártók alapból beszámították a talpbetét hosszát és magasságát.

A fenti ismeretek birtokában bátran rendelhetünk akár interneten is cipőt, arra kell csupán odafigyelnünk, hogy előzetesen tisztázzuk a webáruházzal, milyen garanciákat vállalnak a méretből adódó problémák esetén a mielőbbi cserére.

lúdtalpbetét
Lúdtalpbetét
The Facebook pixel: