A bütyök II. – Megelőzhető fájdalom

Számtalan alkalommal felhívtuk már olvasóink figyelmét a megelőzés fontosságára a bütyök, a kalapácsujj, a bokasüllyedés, a lúdtalp, a sarokfájdalom, a térdfájdalom, a derékfájdalom kapcsán. Szeretnénk most egy rövid, de velős írással szemléltetni, milyen fájdalmak elkerülésében lehet segítségükre egy anatómiai kialakítású lábbeli, netán egy kifogástalan egyedi talpbetét, (magas sarkú lábbelikbe egy háromnegyedes egyedi talpbetét) ezúttal is a józan, paraszti ész jegyében, orvosi és felhasználói tapasztalatokkal is alátámasztva. Következzen ezúttal az egyik leggyakoribb lábfeji elváltozás: a bütyök és az azt kísérő kellemetlenségek. Korábbi írásunkban részleteztük a bütyök (hallux valgus) kialakulásának okait, de azért tekintsünk vissza erre is. A deformitás kialakulásáért elsősorban a talp és a lábfej szalagjainak, ízületi tokjainak valamint izmainak túlzott terheltsége, csökkent működése, valamint a túl magas sarkú vagy túl szűk fejrésszel rendelkező cipők viselése a felelős. Ez a renyheség, valamint az aránytalan terhelés és a talpi alátámasztások (a haránt- ill. hosszboltozat emelés) hiánya okozza a harántboltozat lesüllyedését és a lábfej ízületeinek, kiváltképp a nagylábujj ízületeinek destabilizációját. Aránytalanul megnő a lábfej elülső (előláb) részének terheltsége, a lábközépcsontok (metatarsus) közötti távolság megnő, a szalagok elgyengülnek (lábközépcsontok széttartanak). A lábközépcsontok végei (fejecsei) lesüllyednek. Az I. lábközépcsont eltávolodik a II. lábközépcsonttól, ezért az öregujjnál az egyik izom lefutása megváltozik, míg a másik izom a II. ujjhoz közelíti, húzza az öregujjat. Ennek következménye, hogy a nagylábujj lábközépcsontjának végéről az alapperc lecsúszik és befele fordul. Súlyosabb esetekben a nagylábujj oly mértékben befelé fordul, hogy a kettes ujj alá kerül és kialakul a lovaglóujj. A bütyök (hallux valgus) kísérő tünete lehet a rendkívül fájdalmas ízületi kopás (artrózis) és a nyáktömlő-gyulladás (bursitis). A tünetegyüttes nagyon megterhelő, nem fér bele a beteg a cipőjébe, a hosszabb séta elérhetetlen álommá, a cipő viselése kínná válik, a lábbeli rendszeresen feltöri a lábat. Emellett a kalapácsujjért is a harántsüllyedés a felelős, a lábujjakat mozgató, hajlító és feszítő izmok egyensúlya megváltozik, a lábujjak alapperceit felfele, a középperceket lefele húzzák az izmok és kialakul a kalapácsujj valamint a bőrkeményedés és a tyúkszem. A legsúlyosabb esetekben a lábujjak utolsó percei derékszöget zárnak be a talajjal, ami járás közben igen nagy fájdalommal jár.

A földi halandó hajlamos azt gondolni, hogy egy-egy ilyen probléma őt nem érintheti, pedig a fent leírtak bármelyikünkkel előfordulhatnak megelőzés híján. Kialakult hallux valgus esetén aztán jöhet a műtét, viszont ezzel kapcsolatban sokan szemérmesen hallgatnak néhány „apróságról”. A számtalan műtéti eljárás közül az operációk zöme az ún. Dr. Brandes-Keller féle. Ennek során, az ortopéd szakorvos nemes egyszerűséggel eltávolítja a nagylábujj csont egy részét. Ez így leírva nem olyan vészes, de tudnunk kell: az eljárás roppant fájdalmakkal jár, emellett akár kéthónapos járásképtelenséggel. A jól sikerült műtét ellenére gyakran előfordul, hogy a deformitás (hallux valgus) újból kialakul, valamint az adott végtagon érzéketlenség léphet fel. Ezzel természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy ne operáltassunk, hisz ha nincs más mód, műteni kell. Pusztán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a helyesen megválasztott (nem túlzottan magas sarkú) lábbeli, a kellő lábtorna, helyes talpi alátámasztás (egyedi talpbetét) óriási segítséget adhat a prevencióban. Amennyiben mindenképp műteni szükséges a deformitást, lehetőség szerint specialista csapatot keressünk, mint pld. az A1 Medical (Dr. Babay Miklós szakrendelője) Budapesten. A doktor úrról itt olvashatnak bővebben!

Hallux valgus esetén javasolt lábbelijeinket a képre kattintva megtalálhatja!

Tyúkszem – Tippek, javaslatok, megoldások

Tyúkszem. A népesség jelentős hányadát érintő bőrkeményedés mellett az egyik leggyakoribb elváltozás a lábujjak között, a talpon (ritkább esetben a lábujjak tetején), a tyúkszem (clavus), ami nem tévesztendő össze a vírusos szemölccsel (közönséges szemölcs, verruca vulgaris) aminek kórokozói a HPV csoportba tartozó vírusok. A tyúkszem és a szemölcs megkülönböztetésében segítség, hogy míg a tyúkszem környéke igen gyakran fájdalmas, gyulladt, közepe kráterszerűen bemélyedt, addig ez a fájdalom és gyulladás szemölcsre nem jellemző, közepe kidudorodik, felszíne egyenetlen, gyakran fekete pöttyök tarkítják. (A szemölcs remekül gyógyítható a vérehulló fecskefű frissen tört szárából /csak a frissen tört jó!!!/ kifolyó élénk citromsárga nedv ecsetelésével. A szemölcs elfeketedik, és 2-3 kezelés után egyszerűen kifordul a bőrből). Tyúkszem jellemzően a nyomásnak kitett területeken, általában valamelyik csont felett jelenik meg, gyakran az elhanyagolt bőrkeményedés folyományaként.
Főbb okai:
– Túl szoros, kis fejbőséggel rendelkező lábbeli, amiben dörzsölődnek vagy egymást nyomják a lábujjak
– Túl magas sarkú cipő viselése, melyben az előlábra nehezedő nyomás fokozódik
– A lábfej és a talp ortopédiai betegsége (kiemelten a harántsüllyedés és a lúdtalp), minek következtében a láb és az egész test statikája felborul
– Bizonyos foglalkozásoknál, sportoknál valamely talprész tartós, dörzsöléssel vagy nyomással történő igénybevétele A tyúkszem továbbá a reumatoid arthritis, az érelmeszesedés, a cukorbetegség, illetve a vérkeringési zavarok kísérő tünete is lehet.

Tüneti kezelése hasonló a bőrkeményedéséhez, ám ezúttal nem árt kiemelt gondossággal eljárni az érzékeny, gyulladt elváltozás miatt. Az elhalt hámréteget alapos áztatás után, óvatosan, gondosan megtisztított sarokreszelővel távolíthatjuk el. Patikákban kapható, szalicilsavas krémekkel, ecsetelőkkel is puhítható a tyúkszem felszíne ledörzsölés előtt, itt arra figyeljünk, hogy a környező ép bőrfelületet ne érje a szer, ezért érdemes kezelés előtt valamilyen semleges zsíros krémmel körbekenni az érintett területet, esetleg ragtapasszal körberagasztani. A tüneti kezeléssel kapcsolatos rossz hír, hogy a problémára nem ad végső megoldást, sőt a frissen eltávolított hámréteg alatti bőr gyakran napokig rettentően érzékeny. Drasztikusabb megoldás a bőrgyógyászati beavatkozás, ez az úgynevezett helyi érzéstelenítésben végzett „kikanalazás“ vagy kimetszés, ami az érzéstelenítés végeztével nem egyszer okoz nagy fájdalmakat, mi több napokig tartó járóképtelenséget.

Mi lehet az üdvözítő megoldás?

Mint minden más lábfeji, talpi elváltozásnál – lúdtalp, bokasüllyedés, hossz- és harántboltozat süllyedés, sarkantyú, sarokfájdalom, térdfájdalom, bütyök, kalapácsujj, bőrkeményedés, derékfájdalom – a fő hansúly a megelőzésen van. Első és legfontosabb a megfelelő méretű, sarokmagasságú és fejbőségű lábbeli. Azoknál a hölgyeknél, akik kénytelenek túl magas sarkú cipőben, papucsban dolgozni, a szabadidőben egy megfelelő komfort papucs, klumpa vagy félcipő viselete jelentheti a megoldást. Hozzátennénk, hogy emelt sarkú lábbeliből is létezik egészséges. Emellett, kiemelt figyelmet kell fordítani a megfelelő lábápolásra is, ahogyan a bőrkeményedésnél. Optimális megoldás a megelőzésben a kialakult probléma kezelésében, és a fájdalom tompításában a lábfej és a talp statikájának, egyben a felhasználó komfortérzetének visszaállítása egy egyedi talpbetéttel. A számítógépes felmérés során fény derül a lábfej és a talp deformitásaira, amik okozói lehetnek a tyúkszemnek, így megfelelő emelésekkel korrigálhatóak az elváltozások. Ezen felül speciális puhítás is elhelyezhető a Prémium egyedi talpbetéten a fedőanyag alatt, mely segít a panaszok enyhítésében, a fájdalmas területek tehermentesítsében. Itt komoly figyelmet kell fordítani a lábbeli fejbőségére, amiben a talpbetétet viselni fogjuk, mert a 3 mm vastag puhítás a talpbetét vastagságát 2-3mm-ről 5-6mm-re növeli. Puhítást a Batz számítógépes felmérőponton külön jelezni és kérni kell, így kollégáink pontosan a megfelelő helyre tudják elhelyezni azt. Anatómiailag megfelelő lábbelik közül válogathatnak a Batz hivatalos webáruházban. Kellemes böngészést!

tyúkszem

Bőrkeményedés – Megelőzhető probléma!

bőrkeményedés

Bőrkeményedés. Igen gyakori, szinte valamennyiőnket érintő, elég kellemetlen probléma a bőrkeményedés, azaz bőrünk szarurétegének megvastagodása. Tenyéren és talpon sőt akár könyéken, térden (zenészeknél ujjvégeken) egyaránt előfordul, konkrétan ott, ahol folyamatos vagy ismétlődő dörzsölés, nyomás éri hámrétegünket. Nyomásnak, ingernek kitett testrészeinken felgyorsul a bőrsejtek termelődése, ezáltal az elhalt hámsejtekből, kemény szaruréteg alakul ki, szervezetünk ekként építi ki a saját védelmét. De, miért is érdekes ez a mi szempontunkból? Mert a talphoz, lábfejhez helytelenül illeszkedő vagy helytelenül megválasztott méretű, így rosszul idomuló talpbetét és lábbeli nagyon gyakran okoz bőrkeményedést. A megnövekedett testsúly szintén magas rizikófaktor (például a várandós anyukáknál), de normál testsúlynál is előfordul, például állómunkát végzők esetében.

bőrkeményedés

A Batz Manufaktúra mindig is fokozott figyelmet fordított lábbelijei, talpszerkezetei, lábágyai és talpbetétjei anatómiai kialakítására, melyek önmagukban képesek megelőzni a bőrkeményedés kialakulását, vásárlóinknak csupán a megfelelő méret kiválasztása okozhat gondot, ezért a webáruházban feltüntettük az adott modellek kaptafa mérete mellett a belső talphosszát is. A túl szűk vagy túl tág lábbeli egyaránt elősegíti a bőrkeményedés kialakulását, például a kellőnél kisebb cipő a fokozott nyomás miatt, illetve egy szükségesnél tágabb papucs a dörzsölés végett jelent kiemelt veszélyzónát. Vannak azonban olyan lábfeji, talpi elváltozások és ebből eredő tartáshibák, – pld. lúdtalp, bokasüllyedés, hossz- és harántboltozat süllyedés, sarkantyú, bütyök, kalapácsujj, sarokfájdalom, térdfájdalom – melyek kialakulása esetében egy konfekció lábbeli konfekció talpbetéttel együtt nem képes kellő alátámasztást adni a talpi, lábfeji izmoknak, csontoknak, ízületeknek és nem képes megakadályozni – pontosan a nem megfelelő pontosságú és mértékű emelések, döntések, puhítások hiányában – a lokális terhelést, dörzsölődést, így a bőrkeményedés kialakulását sem. Erre csakis egy számítógépes talpfelmérés után 3D technológiával készült egyedi talpbetét lehet képes, megfelelő méretű lábbeliben alkalmazva. Külön kiemelnénk a harántboltozat süllyedése esetén, a lábujjak tövénél és a talp elülső részén kialakuló bőrkeményedést, amit a Batz egyedi talpbetét szintén megelőzhet, ahogyan a bütyök vagy a kalapácsujj kialakulását is. Mindemellett lábunk higiéniája, a rendszeres hámréteg eltávolítása, valamint a kiszáradt bőr hidratálása is alapvető fontosságú a bőrkeményedés elkerülésében. Előrehaladott vagy kóros állapot esetén, annak súlyosságától függően indokolt lehet gyógypedikűrös beavatkozása is, elkerülendő a kiszáradt és megvastagodott bőrkeményedések roppant fájdalmas berepedését.

Bőrkeményedés