Sasvári Sándor – Sztárok a Batznál

Ma ismét különleges vendége volt egyedi talpbetét gyártó műhelyünknek. Egy igazi polihisztor járt nálunk, a Jászai Mari-díjas, Príma-díjas, eMeRTon-díjas színművész, musical énekes, díjugrató Sasvári Sándor, aki nem mellesleg a  Szent György lovagrend és a Vitézi rend tagja. Még felsorolni is nehéz Sasvári Sándor karrierjének állomásait. Eredetileg zenésznek készült, csak kiváncsiságból jelentkezett 1982-ben a Rock Színház társulatához. Hamar bebizonyosodott, hogy a rockoperák, musicalek világában kiemelkedő a tehetsége, főszerepek sorát alakította, többek között a Sztárcsinálók, a Jézus Krisztus Szupersztár, Nyomorultak című darabokban. Jelenleg a Madách színházban is a sikerdarabok állandó főszereplője: a teljesség igénye nélkül, ő volt Jézus  Mária Evangéliumában, jelenleg címszereplője az Operaház fantomja c. darabnak, Karelin az Anna Karelinában, valamint Sam Carmichael a Mamma Miában. Gyermekkora óta a lovak és a lovaglás szerelmese, kitűnő lovas, 20 éve vesz részt rendszeresen díjugrató versenyeken. Lovas színházi szerepeinek száma is a végtelehez közelít. Régi álmát megvalósítva Családjával, testvérével közösen él egy nagy telken álló házban, számtalan kutyával, macskával, lóval és egyéb kedves négylábúval körbevéve.
Sándor számítógépes talpfelmérése során fény derült egy apró elváltozásra, amely azonban számtalan későbbi komoly panasz okozója lehet, mégpedig, hogy a művész bal lába néhány miliméterrel rövidebb. Ez igen gyakori probléma, nagyon sok számítógépes talpfelmérés során jutunk hasonló eredményre. Ennek a problémának következtében a rövidebb lábra lényegesen nagyobb testsúly nehezedik, a teljes test balansza elmozdul a középpontból. Ez okozója lehet a hát és derékfájdalomnak, gerinc ferdülésnek, valamint a térd és a csípő ízületeit is erősen igénybe veszi, és jelentősebb kopás léphet fel ezeken a pontokon. Ezenkívül még egy – Sándor életmódjára visszavezethető – apró problémára derült fény: bokái enyhén kifelé dőlnek, valószínűleg a rengeteg lovon töltött idő alatt kötelező merev és feszített lábtartás következtében. Ezt az elváltozást is nagyon könnyű orvosolni egyedi talpbetéttel, csak befelé dőlésre kell kényszeríteni a bokákat, a sarkak alatti megfelelő szögű alátmasztáásal (pronáció). Sándor visszajelzései alapján, jó munkát végeztünk, elégedetten számolt be az egyedi talpbetét viselésének pozitív tapasztalatairól. Mi pedig örömmel várjuk a Vele való újbóli találkozást, amikor leány-gyermekei kíséretében látogat el hozzánk újra, hogy Nekik is készítsünk talp-felmérést és egyedi talpbetétet.

Batz pomázi telephely

A Batz pomázi telephelyén jártunk

Magyarország, Pest megye, Pomáz, XXI. század. Minden adatnak különösen nagy jelentősége van. Manapság szinte már össztársadalmilag elfogadott a munkahelyi stressz, lassan életünk részévé vált, szinte furcsálljuk ennek hiányát. Főleg Magyarországon, főleg Budapesten és Pest megyében, főleg a XXI. században. A festői szépségű falu, Pomáz határában található a Batz Hungary Kft. logisztikai központja, amely üdítő kivétel rohanó, feszültségektől korántsem mentes mindennapjainkban. A kapun belépve két hatalmas, fekete eb látványa ütné szíven a látogatót, ha ugye nem szeretnénk az állatokat. A kutyák (egyikük befogadott, öreg és szinte vak jószág) farokcsóválva somfordálnak a jövevényhez egy jó szóért, simogatásért. Hát kell ennél szívélyesebb fogadtatás?

batz

A cég vezető koordinátora vezeti végig a vendéget. A logisztikai csarnokba lépve hatalmas polcrendszeren, patikai pontossággal elhelyezve várakoznak kiszállításra a lábbelik. Az első, ami roppant mód szembetűnik, az itt dolgozók derűs arca. Nincs idegesség, kiabálás, mindenki végzi a dolgát, MINDENKI TUDJA A DOLGÁT. A munkaterületek vezetői inkább kérnek mint utasítanak, határozottan, de korántsem durván.

Körbejárva a csarnokot rádöbben a vendég, hogy nem csupán logisztikai központ ez, hanem konkrétan ez a cég agya és szíve. Pénzügy, direktórium, webáruház, logisztika, egyedi talpbetétgyártás, kommunikációs team, egyszóval magán a cipőgyártáson kívül minden egy helyen, profin szeparálva. Minden munkahely tudatosan elválasztva egymástól, teret hagyva mind a munkafolyamatoknak, mind a dolgozóknak. Azt már régóta tudjuk, kizárólag ilyen körülmények között végezhető és elvárható minden szempontból professzionális munkavégzés, ami érezhető is a végtermékek minőségében, megfelelőségében. A rövid, de meggyőző séta végén lehetőség nyílik egy saját talpbetét elkészíttetésére, amiről külön is ír a jövőben a szerző.

batz

A hab a tortán Szabó Gáspár kaszkadőr (számos világsztár helyett vitte már vásárra a bőrét) betoppanása, aki személyesen veszi át egyedi talpbetétjét, no de erről is külön interjú készül majd.

A legfontosabb sommázata a vizitnek, hogy ideje lenne a “gyógycipő” és “gyógypapucs” fogalmát átértékelnünk. Már régen nem a menzásnénik, kórházi nővérkék fűzős cipőiről vagy a sajnálatos balesetet szenvedettek speciális, ortopéd lábbelijeiről beszélünk, hanem divatos, hasznos és komfortos termékekről, amiket komoly orvosi csapat útmutatásait és ergonómiai szempontokat szigorúan betartó team tervez és gyárt. MINDENNAPI HASZNÁLATRA! Nem lehet eléggé hangsúlyozni a láb, a talp és a lábfej egészségének, helyes tartásának, valamint az egyedi talpbetét fontosságát. Elég, ha abba belegondol az olvasó, átlagban – munkánktól függően – napi 8-10 órát töltünk állva, egész testsúlyunkkal terhelve a teljes csontozatunkat és testünk legfontosabb kapcsolata az anyafölddel, nos az bizony a talpunk. A tartáshibák, derékfájás, hátfájás, bütyök és kalapácsujj megelőzésében, kiküszöbölésében és – ad abszurdum – gyógyításában kiemelt jelentősége van a lábbeliknek, talpbetéteknek. Ja és ha valakinek olyan kósza gondolata támadna, hogy ez egy amolyan propagandacikk,  annak csak azt tudjuk ajánlani, tapasztalja meg a Batz profizmusát, emberközeliségét, vásárlóközpontúságát.

Batz

Lányi Lala – Sztárok a Batznál

Kozmix a házban! Ma egy nagyon dinamikus fiatalember volt pomázi egyedi talpbetét gyártó műhelyünk vendége, a 20 éves jubileumát ünneplő Kozmix együttes frontembere, Lányi Lala. Az énekes, élete egyik legpörgősebb évén van túl, a kilencvenes évek végét idéző mennyiségű koncerten játszottak tavaly. Ott voltak kiemelt fellépőként az ország szinte összes fontosabb fesztiválján, de egyedüli előadóként is országszerte több ezres tömegeket mozdít meg továbbra is a “Mondd el te is na ki van a házban?” felkiáltás! Mindezek megkoronázásaként tavaly Lala élete nagy álma vált valóra: az együttes 20. jubileuma alkalmából egy egyedülálló látványvilágú, monstre koncertet adtak a Budapest Sportarénában. A külföldön élő magyar közösségeket is kényeztette tavaly a duó, meghívást kaptak többek között Londonba, Münchenbe, Dubaiba, New Yorkba ahol a helyi magyar klubokban tombolhattak a legnagyobb Kozmix slágerekre a rajongók. Emellett Lala szerelem-projekjét sem hanyagolja, Menczel Gáborral (a Bonanza Banzai volt billentyűs, zeneszerzője) alapított Respect együttesével is megjelentette első albumát.

A fent említett kissé túlpörgetett életmód hatására, nem véletlen, hogy Lányi Lala is egyre gyakrabban panaszkodott fáradékonyságra valamint hát és derékfájdalomra. A számítógépes talpfelmérés során nála is fény derült, arra a manapság majdnem mindenkinél jelentkező problémára: túl sok terhelés van a sarokcsonton, az egész test kissé hátradől, amely okozója lehet a deréktáji fájdalmaknak. Egy enyhe korrekcióval, valamint a hossz és harántboltozat helyes alátámasztásával egy olyan betétet készítettünk számára, mellyel könnyebben veheti a mindennapi akadályokat. Lala az egyedi betét mellé egy Sky fekete modellt választott, amely remek párosítás a mindennapokon és a fellépéseken is viselt többnyire fekete ruhadarabokkal. Köszönjük, hogy mi is hozzájárulhatunk Lala kényelmesebb mindennapjaihoz és további sok sikert kívánunk!

Red Dot Formatervezési pályázat

2016-ban beneveztük az Egyedi Talpbetét Munkaállomásunkat a világ legnagyobb formatervezési pályázatára a Red Dot Design Awards-ra. Büszkén mutatjuk be Nektek az erre az alkalomra készített rövid fényképes prezentációt.

A piros pont dizájndíj (Red Dot Design Award) egy olyan dizájn tematikájú pályázati rendszerű verseny, melyben a “Red Dot”, azaz “piros pont” a minőség védjegye. Az esseni Dizájncentrum Észak-Rajna-Vesztfália nevű cég által alapított díj – a Peter Zec és Otl Aicher által kitalált „Roter Punkt” – eredete 1955-re nyúlik vissza és három fő területen adományozzák: termékdizájn (“Product Design”), kommunikációs dizájn (“Communication Design”) és dizájnkoncepció (“Design Concept”).

A résztvevők száma évről évre fokozatosan növekszik. 2014-ben például összesen több mint hetven országból érkeztek a nevezések (16 500-nál is több), Algériától az Amerikai Egyesült Államokig. Nepál és Fehéroroszország első alkalommal 2011-ben volt a részt vevő államok között. A világ egyik legrangosabb design elismerésén a három típusú megmérettetésen három, versenyenként különböző összetételű és számú, illetve évente is változó, nemzetközi szakértő zsűri válogat – tervezőktől a professzorokon át a szaksajtó munkatársaiig. A díjak elnyeréséért hagyományosan a legnagyobb cégek, intézmények – mint az Apple Inc., a BMW vagy a Van Gogh Múzeum – is versenybe szállnak.

A díjnyertes munkákat az ünnepélyes díjátadó gálákon (versenyenként különböző helyszíneken: a termékdizájnokét Essenben, a kommunikációs dizájnokét Berlinben, míg a dizájn koncepciókét Szingapúrban tartják, a red dot online galériájában, illetve kiállítva az esseni, szingapúri és taipeii red dot múzeumokban is megtekintheti a nagyközönség. A kommunikációs dizájn verseny nyertesei továbbá bekerülnek egy red dot évkönyvbe is, míg a dizájn koncepciókat világszerte utaztatják.

Forrás: Wikipédia

red dot